Hamarosan érkezik az új Astrogo - fontos tudnivalók előtte.

Fontos információk!

Kedves Astrogo felhasználók! Kérlek olvassátok el az alábbi információkat, mert fontos dolgokat tartalmaznak. Hamarosan megjelenik az Astrogo következő verziója, az Astrogo 8. Ez egy teljesen új rendszer, nullából újratervezve, ezért is fontos amit alább közölni fogok.

Bevezető

Az új Astrogo fejlesztésénél az alapvető célom az átláthatóság volt. Ezért az új rendszert úgy terveztem meg, hogy könnyen használható legyen, minden funkciója magától értetődően működjön, és a fizetős szolgáltatások igénybevétele is egy transzparens rendszer szerint működjön.

Az eddigi tapasztalatok, az Astrogo több éves (ha az Astrologos4free programot is beleszámolom, több mint 25 éves) létezése világossá tette számomra, hogy kicsit másképp kell megközelíteni ezeket a rendszereket, mert nem mindegy, hogy egy asztrológus szeretné használni arra, hogy ügyfeleinek elkészítse a horoszkópját, vagy laikus szeretné megismerni önmagát, a sorsát.

Épp ezért - hogy mindenki a neki megfelelő felületet kapja, illetve azért is, hogy az asztrológusok és az asztrológia iránt érdeklődők egymásra találjanak - két program, két felület lesz. Egyik az asztrológusoknak, a másik azoknak, akik saját, vagy családjuk sorsára kíváncsiak.

Ha asztrológus vagy, olvasd el az első részt.Ha nem vagy asztrológus, de érdekel a saját sorsod, ugorj a második részre.

Első Rész — Asztrológusoknak

Astrogo 8

Az Astrogo asztrológusoknak készült felület, ahol könnyen és gyorsan elérheted a horoszkóp készítéshez szükséges eszközöket. Íme az Astrogo főbb tulajdonságai, funkciói:

1. Születési asztrogram készítés (natal), Google hely keresővel, automatikus nyári időszámítással.
2. Ábra (asztrogram) mentése képként vagy nyomtatása
3. AI értelmezés generálása
4. Analitikus szöveg automatikus összerakása
5. Szintézis írása
6. Analitikus szöveg vagy AI értelmezés átmozgatása a szintézishez
7. Tranzit, Progresszió, Direkció, Szolár és Szinasztria készítés, mindegyik esetében ábra, adatlap, AI értelmezési lehetőség
8. Értelmezések nyomtatása, vagy exportálás Word dokumentumba
9. Saját asztrológusi profil kitöltése, amely - fizetett fiók esetén - megjelenik a laikusoknak készült portálon, az Astrogai-on, így könnyebben kapcsolatba tudnak lépni a kliensek az asztrológussal
10. API, amellyel saját weboldaladra készíthetsz asztrogram kiszámítást
11. Analitikus szövegek felvitele az analitikus értelmezéshez, kategóriákra bontási lehetőséggel
12. Beállítások (házrendszer, számítási rendszer, orbiszok, megjelenő elemek)
13. Belső üzenet rendszer, értesítések, ahol megtalálod az Astrogai oldalról érkező megkereséseket, megosztott asztrogramokat, illetve válaszként az asztrológus is megoszthatja a klienssel a szintézist, amit írt.

Az Astrogo 8 előnyei

  • Gyors munka minden eszközön:
  • Analitikus horoszkóp és szintézis írás lehetőség
  • Kliensszerzés Közvetlen megjelenés a laikus felhasználóknak készülő platformon.

Affiliate partnerprogram

Ha az asztrológus saját egyedi ajánlói (affiliate) linkjén keresztül regisztrál egy laikus felhasználó az Astrogai felületére, az asztrológus jutalékot / kedvezményt kap a kliens vásárlásaiból, ami közvetlenül csökkenti a saját előfizetési díját.

Minél több elégedett ügyfelet irányítasz át, annál olcsóbb vagy akár teljesen ingyenes lehet a professzionális szoftverhasználatod!

Árak és kedvezmények
* ingyenes fiók: korlátlan asztrogram, keresés a mentett asztrogramok között, részletes adatlap, beállítások, nyomtatás, export, 3 darab AI értelmezés
* Prémium fiók: minden, ami az ingyenesbe van, plusz: analitikus szövegek felvitele és használata, szintézis írás, listázás az Astrogai oldalon, havi 7 AI értelmezés, szinasztria, progresszió stb.
* Ultra fiók: korlátlan AI értelmezés, e-mail szupport, elsőbbség az Astrogai listázásnál
Ha az asztrológus affiliate linkjén regisztrál egy laikus az Astrogai felületére, az asztrológus a kliens vásárlásából kedvezményt kap az előfizetésére.

Az új rendszerbe, azaz az új Astrogo-ba újra kell regisztrálnod. Alapból nem veszünk át semmilyen adatot a jelenlegi verzióból, viszont bejelentkezés után lesz lehetőség az összes adatot elérni és betölteni. Ehhez csak arra van szükség, hogy UGYANAZZAL AZ E-MAIL CÍMMEL regisztrálj az új Astrogo-ba, amelyikkel a jelenlegit használod.

Egy másik fontos információ: a jelenlegi Astrogo-t is megtartjuk. Így, ha nem tetszik az új rendszer, nyugodtan vissza térhetsz a régibe. A régi rendszer az old.astrogo.net oldalon lesz elérhető.

Astrogo7 és Astrogo8 - melyek a főbb különbségek?
* Az Astrogo8 nem tokenek alapján, hanem előfizetéses rendszerben fog működni
* Az Astrogo8-ban lesz szinasztria, progresszió, szolár - ezek nincsenek a jelenlegiben
* Az új rendszerben nem csak a születési képletre, hanem a tranzitokra, progresszióra,szinnasztriára stb. is kérhető AI elemzés
* Az AI elemzést az új rendszerben a Gemini végzi (a jelenlegit az OpenAI hajtja)
* Más lesz az analitikus szöveg összerakás logikája
* A szintézisbe átvihető minden más szöveg (analitikus értelmezés, AI értelmezés is)
* Pontosabbak lesznek a számítások
* Teljes API támogatás
* és még sok más.

Mit kell tudni a jelenlegi rendszerről, ugyanez marad az old.astrogo.net oldalon is?
Igen, bár lesz két apróság:
1. A Facebook bejelentkezés nem lesz elérhető. Aki Facebook-al jelentkezett be eddig, az használja az Eldelejtettem a jelszavam opciót, hogy átváltoztassa a fiókját normál bejelentkezésre.
2. A token vásárlás és az AI értelmezés körülbelül 2-3 hónapig lesz elérhető. Ennek főleg az az oka, hogy az OpenAI a jelenlegi beépített modellt és eljárást tovább nem támogatja.
Mi lesz a jelenlegi tokenjeimmel az új rendszerben?
A jelenlegi - vásárolt - tokenek ingyenes prémium előfizetésbe mennek át, az értéküknek megfelelően. Az ingyenes,ajándékba kapott tokenek megszűnnek.

Próbáld ki!
Az új Astrogo-t már most kipróbálhatod. Sőt, nyugodtan dolgozhatsz is benne, elő is fizethetsz ha akarsz, az adataid megmaradnak.
Kipróbálom az Új Astrogo-t

Hamarosan indulunk, hátralévő idő körülbelül 3 hét

Addig is, ha használni szeretnéd a jelenleg működő felületet, kattints az alábbi gombra.

Tovább az Astrogo7-re! A régi rendszer változatlanul elérhető az old.astrogo.net címen
Második Rész — Laikusoknak

Astrogai

Az Astrogai laikusok számára készült felület. Nem kell érteni a komplikált asztrológiai kifejezésekhez, a program olvasható, érthető elemzéseket ad. Íme a főbb funkciói:

1. saját képlet készítése, és AI általi elemzése, fejezetekre bontva, érthető nyelven
2. más emberek asztrogramjának elkészítése és AI elemzése
3. párkapcsolat-elemzés, és négy másik, az aktuális időhöz kötött elemzés (mi vár rád most, belső utad, sorsfordulók, születésnapi év)
4. lehetőség kapcsolatba lépni asztrológussal, neki üzenetet írni, vagy akár a saját képletet csatolni
5. klubtagság lehetőség - a klubtagok levélben is megkapják automatikusan a heti / havi elemzést, ingyen vagy kedvezményes áron juthatnak hozzá AI értelmezésekhez.
6. értelmezés nyomtatás, mentés word dokumentumba

Neked ajánljuk!

Amennyiben nem vagy hivatásos asztrológus, de szeretnéd mélyebben, érthetően megismerni önmagad és a jövődet, ezt a felületet ajánljuk számodra! Készülj fel, mert hamarosan indul a rendszer.

Astrogai Rugalmas Díjszabás

Egyszeri vásárlás

Elköteleződés nélkül

Kreditalapú felhasználás
  • Minden egyes AI elemzésért külön fizetsz
  • Nincs fix havi kötelezettség
  • Akkor vásárolsz, amikor éppen szükséged van rá
  • Teljes hozzáférés a letöltési opciókhoz

Próbáld ki!
Az Astrogai-t már most kipróbálhatod. Sőt, nyugodtan dolgozhatsz is benne, elő is fizethetsz ha akarsz, az adataid megmaradnak.
Kipróbálom az Astrogai-t

Hamarosan indulunk, hátralévő idő körülbelül 3 hét

Ha a jelenleg elérhető verziót keresed, kattints az alábbi gombra az eléréshez.

A régi programot keresem - Tovább az Astrogo7-re! A korábbi felületet az old.astrogo.net címen éred el

Probléma, kérdés?
Bármilyen kérdésed, vagy problémád merül fel, kérlek írj e-mailt!
Kapcsolat